-
január 2.
Hétfő reggel van, Apa már dolgozik, de Marci szerencsére a félelmeim ellenére, ezt elfogadja, nem sír az apjáért. Azért videochatelünk egyet reggeli előtt gyorsan.
9:15-kor a nagy reggeli káosz közepette hív Anyósom, hogy mehetünk-e akkor a megbeszéltek szerint rokonokat látogatni a gyerekekkel, babakocsival, futóbicóval és gyalog. Kiégetten mondom neki, hogy „Persze.” Vártam már, hogy menjünk, de a reggeli sokkoló lakásmentés a két gyerek mellett romboló tud lenni. Egyszerre pakoltam be a mosást a mosógépbe, tettem el a karácsonyra kapott vonat mindegy egyes kis Duplo darabkáját a fehér kosárba, indítottam a robotporszívót a szőnyegre és varázsoltam nagyjából tisztává a konyhát a tegnap esti vacsi és ma reggeli evészet után. Közben persze ment a Bing, ami miatt lelkiismeretfurdalásom van, hiszen tudom, mennyire káros, de a földön nyűglődő Bence éppen eléggé lekötött a háztartás munkái mellett annyira, hogy a Marcinak bekapcsoljam.
Jött is a Mama, a két Unokatesóval együtt, de ők már nagyok, 10 évesek lesznek. Nekik most egy hétig még nincs suli, a sulik spórolnak a fűtéssel. Bence szép lassan elaludt a babakocsiban, ahogy haladtunk, Máté is jól nyomta a futóbicóval. Tökéletes idő volt, 9 fok, napsütés, megálltunk az első rokonnál, aki a templom és az ovi mellett lakik. Marci szeptemberben kezdi itt az óvodát.
Soha nem voltam még ebben a házban, de kedves volt a fogadtatás is, a ház is, kaptunk sütit és innivalót, gondoltam milyen jó program, az otthonülés helyett. Bence addig kint aludt a lépcső mellett. Amikor távoztunk, akkor kelt fel- a következő rokon innen csak 3 perc sétára volt.
Itt már többször jártunk, Marci korábban mindig hisztizett és sírt mikor jöttünk, pedig ez Anyósom szülői háza, amiben most a testvére él családjával. Szerencsére kinőtte ezt, régebben minden zárt helyen, ahova mentünk, annyira sírt, hogy el kellett hozni. Sötétebb időszak volt ez, hiszen így, hogy jár az ember Baba-Mama klubba, Baba-Mama jógára, hogy ugrik fel egy ismerős vagy rokon lakásába, mikor még a Mamáéknál is nyöszörög és felkéreckedik egész nap? Megmondom én, hogy: Sehogy. Belefárad az ember az állandó hisztibe és sírásba…
Na de, halleluja, most már otthonosan pördül-fordul szinte mindenhol, játszik, szaladgál, jól érzi magát, rosszalkodik- ahogy azt el is várja az ember egy egészséges kis csemetétől: élet legyen benne! - ahogy mondják nagyanyáink.
Mikor hazajöttünk el is aludtak szépen, a kicsi is lefáradt annyira, hogy aludjon egy jót. Így tudtam írni ezt a kis Naplót. Idén nem fogadtam meg semmit, úgyis mindent a gyerekek diktálnak. Írni viszont szeretnék. Ez az egy kérésem van ettől az évtől: legyen időm, energiám és lehetőségem kiírni magamból a nehézségeket, megörökíteni szavak formájában a boldog pillanatokat. Jövő ilyenkor, talán már úgyis dolgozni fogok. Várom is, meg nem is.
